Csúcsragadozók 2

2.

Poctor Öt

Biderdó hajója kilépett a hipertérből. A messzeségben egy kék golyó lebegett, amit nagy kierjedésű sötétzöld foltok tarkáztak: a Poctor Öt. A bolygó és a napja között csillámló por- és aszteroidamező keringett. A hajó a kozmikus törmelék felett repülve közelített a bolygó felé.

Kinyírlak Bíbor szuka! Biderdó kikapcsolta az automatikát és kézi vezérlésre tért át. Ajkát beharapva meredt a hátsó kamerára; három újabb fénypont jelent meg a végtelenben, amit nemsokára követett egy negyedik villanás is.

Ezek a gráciák lesznek meg a cicamicák... De hamar ide ette a fene őket!

A gyorsjáratú vadászgépek, bár még lőtávolon kívül voltak, tüzet nyitottak a lomhább, háromszögforma űrhajóra. Biderdó legnagyobb sajnálatára.

Na, ne! Nem fogok tandemben repülni az ellenséggel! Egy merész bukórepüléssel bevágódott az aszteroidamezőbe. A konzolon gyorsan megnyomott egy gombot, mire a képernyő taktikai szkennerre váltott, és egyszeriben kirajzolódott az összes meteorit a közelében. Vad cikkcakkban kezdett el száguldani a kőtömbök között.

A vadászgépek lekoppintották a manővert: bevették magukat a meteorzáporba. A nagyobb teherhajó, ami a V-szárnyúakat fedezte, nem merészkedett az életveszélyes közegbe.

– Ki volt az a vadbarom, aki ide tette ezt a nagy sziklát? – kérdezte meghökkenve Biderdó, amikor egy kisebb meteor mögül kibukkanva egy jóval terjedelmesebbel találta szemközt magát.

Még hogy a bérgyilkosok nem ismerik a félelmet… Ez hazugság! Éles szögben felrántotta a gépet. A hajó tehetetlenségi kiegyenlítői nehezen tudtak megbir­kózni a manőverrel; Biderdó bele­préselődött az ülésébe. Fémes csikorgás hallatszott, és a hajó fara kissé jobbra sodródott. A köpcös gyorsan korrigált az oldalkormánnyal, majd rápillantott a diagnosztikai képernyőre, és szinte várta, hogy felvillanjanak a különböző rendszerek meghibásodására figyelmeztető vörös sorok. De csak a hajó fényei halványodtak el. Biderdó előre tolta a gázkart és folytatta az emelkedést. Néhány pillanattal később a hajó kibukott a fekete űrbe.

Talán épségben elérem a Poctor Ötöt… A bérgyilkos a hátsó kamerára meredt, az aszteroida-övezetből kivágódott a három vadászgép is, épen és sértetlenül.

A V-szárnyúak hamarosan lőtávolon belülre értek. Energiasugaraik most már közvetlenül a menekülő hajó pajzsán olvadtak szét.

– Egy találat és lebomlik a védőpajzs – lehelte Biderdó a műszerpult egyik piros kijelzőjére pillantva. – Ugrok egyet! – határozta el. Mindig odavoltam a lehetetlen ötletekért, mint például a hipertérben végrehajtott mikro ugrás…

A konzolon lepötyögött egy számsort, majd hátrahúzta a fénymeghajtó karját. A hajó egy pillanatig lila színű kavargásban úszott, aztán berobbant a Poctor Öt sztratoszférájába, halálra rémítve egy tarka madárcsapatot. A férfi eszelősen felröhögött. A sistergő hajó berobogott a madarak közé, négy méterről sütögetve azokat.

Kicsit elszámoltam magam... Sebaj, a kaszni egyben maradt!

Az egyik hajtómű hirtelen felrobbant, és a gép belsejében kialudtak a fények.

Csak semmi pánik, biztatta magát a köpcös. Végül is csak a magasság mérő olvadt rá a kamerára. A kormánymű még, úgy ahogy üzemel…

Újabb robbanás rázta meg a már így is szétesőben lévő hajót.

De rohadt meleg van itt… A légkondicionáló is felmondta a szolgálatot?

Biderdó a katapultálás mellett döntött. Csakhogy a fülke tetején lévő csapóajtó egybeolvadt a kerámia burkolattal. A köpcös a hidraulikus kiegyenlítésű üléshez szíjazta magát, majd lézerpisztolyt húzott elő a kezeslábasából. A maximumra állította és fellőtt a feje fölé. A nyalábbal körbevágta a leragadt ajtót. Olvadt fémcseppek hullottak az arcába. Ezt már valahogy föl se vette. A csapóajtó hangos nyikorgás közepette megadta magát és levált a hajótestről.

A bionikus kijelzők szerint a bolygó légköre belélegezhető volt respirátor nélkül is. Biderdó lenyomta a karfába épített gombot, aztán kivágódott a nyíláson. Az arcába vágódó szelet alig érzékelte, úgy érezte teljesen átsült. Az még homályosan tudatosult benne, hogy a széktámlába épített ejtőernyő kinyílik, majd jött a megváltó sötétség…

Mélyzölden ragyogó ködpára ült az aljnövényzeten, a burjánzó flórából egy földbe ágyazódott, füstölgő fémszörny teste bukkant elő. Olyan volt, mint egy ködben bujkáló kísértet.

Léptek cuppantak a süppedős talajon. Egy fekete csizmába bújtatott bal láb taposott rá roncsra.

– Túlélte. – A vörös hajú nő hitetlenkedve meredt a kiégett járműre. A lezuhant hajó egy kisebbfajta irtást hozott létre a vadonban, megperzselve a kidőlt fák lombkoronáját és kérges törzsét.

Állig felfegyverkezett társai a vörös gráciák és szövetségeseik a macskák elmélyülten tanulmányozták a körülöttük elterülő erdőséget.

– A bérgyilkos a talajhoz közel katapultálhatott – szólalt meg egy hosszú, fekete hajú nő, és csapattársa mellé lépett. – A csapóajtónak volt elég ideje ráolvadni a burkolatra – mutatott a roncsra.

– Igazad lehet Tamia – értett egyet a fejvadászok vezetője. – A bérgyilkos itt lehet valahol a környéken.

A bolygó egyenlítőjéhez közel egy félhold alakú kontinensen voltak. A tisztás fölött, ahol űrhajóikkal leszálltak csak az összeégett hajóroncsot szúrták ki, ejtőernyőt nem láttak a fákon fennakadva, ami most támpontot adhatott volna a bérgyilkos hollétét illetően. Virgin újdonsült üzlettársaihoz fordult.

– A környék ragadozói eléggé instabilak, vagyis megtámadnak mindent, ami él és mozog – mondta rezignáltan, majd előhúzta pisztolyait, amiket Gepárd csak Tamia egyik elektronikus lézerpuskájáért cserébe volt hajlandó visszaszolgáltatni.

Éjvadász és Párduc meredt szemekkel bámulták a velük szemezgető pisztolycsöveket.

– Na, vegyétek már el! – mordult rájuk Virgin.

Azok kelletlenül engedelmeskedtek.

– Tamia, te Gepárddal és Éjvadásszal mégy – utasította csapattársát a fejvadász. – Párduc velem jön. – Szilvy, Nina! Ti együtt keresitek a tar fejűt – mutatott a távolabb álló napszemüveges ikerpárra, aztán Tamia magára aggatott fegyverarzenáljából kikölcsönzött egy duplacsövű mini lézerágyút, és egy plusz energiát adó micro-generátort.

– Adóvevőn tartjuk a kapcsolatot – recsegte. – Kérdés van?

Mindenki a fejét csóválta.

– Akkor indulás!

Gepárd összeszűkült szemmel figyelte, ahogy Párducot és Virgint elnyeli a vadon, aztán az ő csapata is belépett a sűrű vegetációba. Visszanézett, a szőke, rövid hajú ikerpár már nem volt sehol.

Érdekes helyre csöppentek, Virgin elmondása szerint az egész bolygón nincs kiépített leszállópálya. A telepesek messze elkerülték ezt a térséget, egy nyomós ok miatt: ezt az ép ésszel felfoghatatlan dolgot úgy hívták, hogy mágia. Amit a bolygó eufórikus lakói előszeretettel használtak, gyakran egymás rovására.

A Poctor Öt a hibbant agyúak lelőhelye volt. Na meg a bátrabb bérgyilkosoké és fejvadászoké, mivel itt a kutya sem kereste őket.

Állítólag a Rendfenntartók kiküldtek ide egy kiképzett egységet rendbe rakni a dolgokat. Űrhajóik azonban belevesztek a bolygó körül keringő aszteroidamezőbe. Azt persze senki sem tudta, hogyan. Ennyiben is maradt az ügy…

A gondolataiba mélyedt nő szőrös izomtömegbe ütközött.

– Mássz le a hátamról Gepárd, nem vagyok kispárna! – mordult fel Éjvadász.

– Fene a terepszínedbe! – sziszegte a nő. – Legközelebb szólj, ha megállsz.

– Pofa be! – fordult hátra a fejvadász. – A rikácsolásotokkal felveritek az egész erdőt!

Az egyik bokorban mozgolódás támadt. Mindhárman a sűrű bozótosra irányították fegyvereiket, Tamia még egy kézigránátot is előszedett. A csörtetés abbamaradt, majd büfögés szerű hang hallatszott.

– Valaki ide jár emészteni… – jegyezte meg halkan Éjvadász. – Ez az izé könnyen lehet, hogy a kopasszal találkozott. – A nagymacska jobbra kapta a fejét, valami mozgolódott az aljnövényzetben is.

– Ne mozduljatok! – intett Tamia.

Nem kellett kétszer mondani, dermedten figyelték az erdőt. Most egy árva fűszál sem rezdült. A környező lombkoronákon át beszűrődő napfény érdekes, amorf formákat vetített a fák törzsére és az aljnövényzetre. Ez jó táptalaj volt a rejtőzködőknek, mivel ebben a fény-árnyékkavarodásban lehetetlen volt kiszúrni őket.

Éjvadász szemét azonban nem csapta be a napfény játéka.

– Marha nagy dögök… Hoppá! Az egyiknek két feje van. Anyám, de ronda! – hadarta egy szuszra.

A böfögés megismétlődött. A páfrányszerű aljnövényzetből egy hullám indult be a csalitosba. A bozótból most már levelek is röpködtek barna földrögökkel keveredve. A rejtőzködők hangosan fújtattak.

– A jó életbe, ezek párzanak! – húzta el a száját a Tamia, és visszacsatolta a kézigránátot az övére.

A nagymacska érdeklődve figyelte a fejleményeket.

– Gondolom, nem akarod végignézni – kérdezte Gepárd.

– Miért ne?

– Eddig is sejtettem, hogy egy perverz állat vagy… – jelentette ki a szőke nő és rácsapott Éjvadász fenekére.

Ez hatott. A murai levette meredt szemét a bozótosról. – Jól van, na! Csak hülyéskedtem – gügyögte, aztán elbüfögte magát és vigyorogva Tamiára nézett.

– Látom viselkedni, azt nem tudsz! – recsegte a fejvadász lenézően. – Na, indulás! Vár ránk a tar fejű!

A bozótost kikerülve a ritkásabb aljnövényzetben haladtak tovább libasorban. Éjvadász magában morgott és sokáig ferde szemmel nézett Tamiára. A passzos ruhából előtüremkedő bájak láttán azonban felsóhajtott.

Az előtte haladó nő megálljt intett, majd bekapcsolta az övén lógó kommunikátort. – Nálunk eddig semmi – jelentette ki félhangosan.

– Ezzel mi is eldicsekedhetünk – Jött a válasz. – Az ikrek viszont találtak valamit egy tisztavizű tóban, ami nagyon hasonlít egy ejtőernyőre. Szilvy lemerül megnézni. Ha valami biztosabbat tudok, visszahívlak. – A vörös hajú nő még hozzáfűzte:

– Párduccal északnyugatnak megyünk tovább. Ti maradjatok a keleti erdőségekben, vétel.

Szilvy a szeme sarkából meglátott valamit átsuhanni a tó fölött. Felemelte a fejét, és pislogva az égre nézett. A felhők alatt mozgott valami, talán egy madár. Szilvy vállat vont és újra az ovális tó vizét kezdte tanulmányozni:

– Látod Nina, a nagy korall mellett, az szerintem egy pilótaszék. – Kíváncsian testvérére nézett, aki egy messzelátóval kémlelte a vizet.

– Odalent eléggé zavaros a víz, nem látom tisztán… – felelte Nina. – Az is lehet, hogy egy szék alakú növény, vagy korall. De jobbra az a hatalmas, különös szirmú virág valószínűleg nem növény.

– Tíz-tizenöt méter mélyen lehet – saccolta Szilvy. – A merüléssel nem lesz gond, remélem nagytestű vízi ragadozók nem élnek a tóban.

– Csak színes halakat látok, de a mélyben bármi lehet – Nina nővérére pillantott. – Akár Biderdó hullája is.

Rövid tanakodás után Szilvy tangára vetkőzött és a víz széléhez sétált. A lábujját belemártva a tóba felszisszent.

– Gyerünk Szilvy, ugorj! – bíztatta testvérét Nina.

– Könnyű azt mondani, rohadt hideg a víz…

– Ne finnyáskodj már. Merülhetek én is, ha gondolod…

– Nem. Én merülök, te őrködj. – Szilvy vizet pocskolt magára, majd mély levegőt vett és belevetette magát a zölden csillogó tóba.

Nina lekuporodott az összehajtogatott ruhák mellé, kibiztosította fegyverét, és éberen figyelte hol az erdőt, hol a tó fenekén keresgélő nővérét. Másodpercekkel később valami élesen felrikoltott a feje felett, és a hátára ugrott. Nina agyán átvillant a gondolat, hogy néha nem ártott volna felfelé is figyelni, de a légből egyáltalán nem várt támadást. Kihasználva a kezdő lökést szitkozódva előrevetődött, majd a hátára hemperedett, és támadójára lőtt. Második lövésre és ellenfele szemrevételezésére nem maradt ideje, karmok téptek az alkarjába, és kiütötték kezéből a fegyvert. Ninának könnybe lábadt a szeme az éles fájdalomtól, de nem adta fel a harcot, kést rántott, és támadója felé vetette magát. Szárnyak, karmok, csőrök forgatagában találta magát. A lány szúrására nemcsak halálhörgés volt a válasz; valami durván megragadta és felrántotta a magasba. Nina felsikoltott.

Virgin kikapcsolta az adóvevőt, majd egy félmosoly kíséretében az erdőt figyelő maszkos férfira pillantott.

– Nem kell izgulni cicus, hamarosan meg lesz a kopasz.

– Remélem, Biderdó még él – fűzte hozzá Párduc, ahogy elszakította tekintetét a rengeteg beláthatatlan homályvilágról.

– Ajánlom a köpcösnek, hogy még lélegezzen, mikor rátalálunk – sziszegte Virgin. – Élve többet adnak érte. – A duplacsövű lézerágyút maga elé tartva északnyugatnak fordult a derékig érő aljnövényzetben.

Fejvadászok… Pénzért még az anyjukat is eladnák! jegyezte meg magában Párduc, ahogy a fekete ruhás nő után caplatott. Mi se vagyunk jobbak egy fokkal sem. Az nem mentség, hogy egy gyilkoló gépet akarunk elkapni, hisz’ nem jó szándékból tesszük, hanem a büdös anyagiak miatt.

Kikerült egy felé nyúlkáló tövisbokrot. Ha nem jutunk pénzhez, kikészítenek a hitelezőink. Rohadt egy világ! A fejvadászra pillantott. Remélem ők nem fognak orvul halomra lőni minket. A hajón megállapodtunk. Kötelezi őket a zsiványbecsület, vagy mi. Ha nincs nekik olyan, az nagy pech…

Párduc felordított. Egy rózsaszínű csáp fonódott a derekára és berántotta az egyik közeli fa mögé. A kocsonyaszerű lény, amiből a tapintószerv kilógott hatalmasra tátotta ormótlan pofáját. A férfi belelőtt az előtte nyíló alagútba. Válaszként egy háromnapos hullaszínű nyelv vágta gyomorszájon. Párduc elejtette a fegyverét és öklendezni kezdett. A csáp könyörtelenül húzta a bűzös torok felé.

Végem! gondolta, egy pillanattal később támadója a szeme előtt robbant szét. Undorító bűzös húscafatok vágódtak a testének és a légnyomástól hanyatt vágódott. Egy pillanatra elsötétült előtte a világ, de aztán hörögve ugrott talpra.

Vele szemben a fejvadász gátlástalanul vigyorgott, lézerfegyvere enyhén füstölgött. A köztük lévő massza a környező bokrokra kenődött fel. Nem volt szívderítő látvány. Ezt Párduc is így gondolta, mert felrántotta a maszkját és hörögve hányni kezdett.

– Ölj, vagy téged ölnek meg, ez itt a törvény – rötyögte a fejvadász. – Remélem jól az agyadba, vésted. Hmm… nem is vagy te olyan csúnya fiú.

– Elcsépelt frázisnak hatna, ha viszonoznám a bókot – nyögte a férfi. Kezdett jobban lenni. – Felőlem akár mehetünk is, csak előbb megkeresem a… óóó, a francba! Leokádtam a pisztolyomat!

– Töröld meg egy nagyobb levéllel – ajánlotta a nő.

– Könnyű azt mondani…

Virgin adó-vevője felcsipogott, majd egy csilingelő hang szólalt meg.

– Hapci! Azt hiszem, megfáztam. Rohadt hidegek errefelé a tavak, de itt a levegőben sem jobb… így egy szál tangában.

– Szilvy, megháborodtál?! – bosszankodott Virgin, és akaratlanul is felnézett a magasba. Az égből nem sokat látott, a fák koronája szinte mindenhol összeért.

– Nina hol van? – kérdezte összeszűkült szemel.

– Itt repül mellettem, eszméletlenül – jött a rutinszerű válasz.

Virgint a gutaütés kerülgette. Még Párduc is abbahagyta a pisztolya törölgetését a tövestül kiszakított bokorral.

– Szilvy, ez nagyon hülye vicc! Mi a bánat van veletek?! – ordította magából kikelten.

– A tó fenekén megtaláltam a pilótaszéket ejtőernyőstül – kezdte vontatottan a szőke fejvadász. – Biderdó helyett azonban egy vérengző, gülüszemű cáparajba botlottam. Úgyhogy gyorsan a felszínre jöttem és kiúsztam a partra. Nina nem volt sehol. A ruhám és a felszerelésem az ott volt, ahol hagytam. Háápci! A fenébe, bekékültek a mellbimbóim! Ha ezek a szárnyas dögök nem tesznek le valahol, megfagyok…

Virginnek ez már sok volt

– Mi… miféle szárnyas dögök?

– Ó, hát azok, akik a levegőbe ragadtak, amikor kimásztam a partra és előszedtem az adó-vevőmet – vacogta a szőke nő. – Tucatnyian köröztek a tó fölött. Az egyik karmaiban ott volt Nina eszméletlenül. Mielőtt elkapták, hármat leszedett közülük. Erre utaltak a parton vöröslő hullák… Komolyan mondom, megfagyok!

– Merre repültök? – kérdezte aggódva Virgin.

– D-dél felé… azt hiszem. Hatalmas hegyek vannak alattunk.

– Nemsokára találkozunk, Szilvy. Tartsatok ki! – Virgin kikapcsolta a kommunikátort, majd leakasztotta az övéről és odadobta a tébláboló Párducnak.

– Szólj be a többieknek és csatlakozz hozzájuk. Ha a későbbiekben sem találjátok a kopaszt, akkor menjetek vissza a hajókhoz!

– Na, és te?

– Kiszabadítom a két gráciát – mondta hidegen a fejvadász, majd nekiiramodott a zöld vadonnak, magára hagyva a csodálkozó férfit.

Virgin, amikor csapatával elvállalta a munkát, soha nem gondolta, hogy ilyen nagy slamasztikába kerülnek. Egyszerű melónak ígérkezett; csak egy bérgyilkost kellett likvidálniuk. Úgy gondolta, a felkészültségükkel és az összeköttetéseivel ez nem lesz nagy feladat, bármennyire is profi a célpontjuk. Nagyot tévedett.

Folyt róla a veríték, mire a hátrahagyott hajókhoz ért. Lihegve beszállt az egyik V-szárnyúba. Belehuppant a pilótaülésbe, beszíjazta magát, azután felvette a sisakot. Sorra felélesztette a rendszereket és felemelte a vadászgépet a tisztásról. Szédítő sebességet csikart ki a hajóból. A műszerfal kijelzői szerint a hajtóművek 105 százalékos hatékonysággal üzemeltek, de így is jó pár percbe beletelt mire elérte a betájolt hegyvonulatot. Az emberrablókat sokáig kereste. Már-már visszafordult egy másik hegylánc felé, amikor a célkövető monitoron végre szabálytalanul repülő pontokat pillantott meg két szikla között nyíló hasadékszerű völgy fölött. Levette a tolóerőt 80, majd 45 százalékra. Másodperceken belül lőtávolon belülre ért, itt már azt is ki tudta venni, melyik két madár lény repül az alélt ikrekkel.

Rohadék szárnyasok! Remélem a lányoknak nem esett komolyabb bajuk… tüzet nyitott. Alaposan megtizedelte az orvvadászokat. Mire amazok feleszméltek, már csak tíz-egynéhányan maradtak a levegőben, szétrebbentek.  Virgin ügyelt rá, hogy a foglyokat szállítókat ne találja el, egyelőre. Kábító lövedéket töltött az ágyúkba. Így akarta ártalmatlanítani a szárnyasokat, mielőtt elveszti őket a célkeresztből. Abban reménykedett, hogy a megsebzett dögök, majd szépen leereszkednek az ikrekkel, mielőtt még elalszanak. Ha közben kiejtik karmaikból a foglyokat, akkor nehezebb dolga lesz; hajójával kel elkapnia őket. Nagyon remélte, hogy erre nem kerül sor.

Terve kivitelezésre azonban nem maradt ideje; az egyik kreatúra támadásba lendült. Virgin résen volt, számított efféle akcióra, nyomban célkeresztbe fogta. A lény karmai közt ismerős alakot pillantott meg:

– Biderdó! – nyögte falfehéren.

A bérgyilkos felkiáltott és a kezében valami felszikrázott. A Vadászgép előtt pillanatok alatt egy szabálytalan alakú alagút formálódott a levegőben. Virgin felhördült meglepetésében, mire felocsúdott, már bele is repült a nyílásba.